Évekig tartó felelőtlen kötelem- és pénzszórás, látványberuházások és rekordmagas államháztartási hiány után a pénzügyi vezetés végre rákényszerült a valóság beismerésére. Kármán András pénzügyminiszter Egerben jelentette be a kormány legújabb költségvetési fordulatát. A diagnózis felállítása azonban nem érdem, ha a betegséget maguk a döntéshozók idézték elő.
„Nem jó hírekkel érkeztem, egy diagnózist és víziót hozok” – vezette fel beszédét Kármán András, elismerve azt, amit a független gazdasági elemzők már hosszú ideje hangoztatnak: a magyar államháztartás helyzete tarthatatlan. A pénzügyminiszter most a „pazarló államon” és a „tehetősek adóelkerülő kiskapuin” spórolna, de felmerül a kérdés: hol volt ez a határozottság az elmúlt években?
Ki tehet a „pazarló államról”?
Kármán András ígérete szerint a kormány visszavágja a bürokráciát és megragadja a túlburjánzó állami kiadásokat. Ám ez a megfogalmazás önmagában is súlyos önkritika – vagy legalábbis annak kellene lennie. Az a bürokratikus apparátus és az a pazarló szerkezet ugyanis, amely ellen a tárcavezető most harcot hirdet, nem a semmiből bukkant elő. A kormányzat saját maga építette ki azt a túlárazott, ezer szálon felesleges projekteket finanszírozó rendszert, amely mostanra felemésztette a költségvetési tartalékokat.
A gazdaságirányítás éveken át figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető jeleket, és a fenntartható növekedés helyett a túlfűtött, inflációt gerjesztő politikát választotta. Most, amikor az államkassza kiürült, Kármán András a reformátor szerepében tetszeleg, miközben csupán a saját korábbi hibáinak romjait próbálja eltakarítani.
A gazdagok kiskapui: Évekig tartó hallgatás után hirtelen szigor?
A pénzügyminiszter beszédének másik központi eleme a tehetősek adóelkerülési kiskapuinak bezárása volt. Bár a társadalmi igazságosság és az arányos közteerviselés elve üdvözlendő lenne, Kármán bejelentése inkább tűnik kétségbeesett bevételelőteremtési kísérletnek, mintsem átgondolt adópolitikai koncepciónak.
Éveken keresztül pont a kormányzati szabályozás és az egyoldalú adókedvezmények biztosítottak védelmet a legfelső rétegeknek és a kormány közeli elitnek. Az, hogy a pénzügyi tárca most hirtelen felfedezte ezeket az adóelkerülési csatornákat, nem az igazságosság iránti elkötelezettséget mutatja, hanem azt, hogy a költségvetési lyukak betömésére már nem maradt más eszköz.
Későn jött diagnózis, bizonytalan jövő
A gazdasági stabilitás helyreállítása nem megy egyik napról a másikra, és különösen nem érhető el puszta kommunikációs fogásokkal. Kármán András egri szereplése nem egy átgondolt jövőkép, hanem a kényszer szülte beismerés bemutatója volt.
Ha a kormányzat valóban fel akarja számolni a pazarlást, azt nem a lakosságra hárított burdens burkolt áthárításával vagy félmegoldásokkal kellene kezdenie, hanem az állami megrendelések, a túlárazott beruházások és a haveri kapzsiság szigorú visszavágásával. Kármán András viziója egyelőre kevés a bizalom helyreállításához – a magyar gazdaságnak nem hangzatos szlogenekre, hanem valódi, felelős gazdálkodásra lenne szüksége.
