Ha egy szombathelyi étterem vagy kávézó közösségi oldalán megjelenik a hír, hogy módosul a nyitvatartás, vagy vasárnap elmarad a nyitás, a kommentszekciót azonnal elönti a lakossági elégedetlenség. „Lusták dolgozni”, „Már megint nincs hol enni egy jót a hétvégén”, „Bezzeg Ausztriában…” – záporoznak a vádak. A közvélemény és a gazdasági elemzések is szinte reflexből rásütik a szektorra a bélyeget: a határközelség miatti munkaerőhiány és az osztrák bérverseny a hibás.
A helyzet azonban az, hogy a szombathelyi vendéglátósok védelmében ki kell mondani a fájdalmas igazságot. A probléma gyökere nem a pult mögött vagy a konyhában van. Helyi szakmabeliekkel, üzletvezetőkkel és tulajdonosokkal beszélgettünk, akik kendőzetlen őszinteséggel meséltek arról, miért vált fenntarthatatlanná a klasszikus, heti hétnapos, késő estig tartó működés.
A nagy tévedés: Nem a munkaerőhiány a fő ellenség
Bár a szombathelyiek hozzászoktak ahhoz, hogy mindent az osztrák határ elszívó erejére fogjanak, a vendéglátásban ez csak a jéghegy csúcsa. A tulajdonosok szerint jó szakácsot és talpraesett felszolgálót ma is lehet találni, és ki is lehetne gazdálkodni a bérüket – ha lenne mögötte stabil forgalom. A szektor legnagyobb drámája azonban a belföldi és külföldi turizmus szinte teljes hiánya.
„Nekem ne mondja senki, hogy csak azért zárnak be a helyek, mert a pincér kiment Ausztriába” – mondja ingerülten egy szombathelyi étterem tulajdonosa. „Ha holnap ingyen jönne hozzám dolgozni egy komplett személyzet, vasárnap délután akkor is veszteséges lennék. Miért? Mert nincs vendég. Egyszerűen nincs olyan volumenű belföldi vagy külföldi turizmus a városban, ami egy normális, kiszámítható alapforgalmat adna a hétköznapokon vagy a hétvégéken.”
Szombathely nem Sopron, nem Sárvár, és nem a Balaton-part. Az átutazó vagy kifejezetten turistaként érkező vendégek száma elenyésző. A helyi lakosság vásárlóereje pedig – a jelenlegi gazdasági helyzetben – nem bírja el, hogy heti több alkalommal étterembe járjon.
Ez is érdekelhet: Hetek óta mély a hallgatás: Elnyeli a SZOVA a szombathelyi lakosok lomtalanítási kérelmeit?
Miért büntetés a vasárnapi és a késő esti nyitvatartás?
A vendéglátás kőkemény matematika. A fix költségek – az egekbe szökött energiaárak, az alapanyagok beszerzési költsége és a bérleti díjak – akkor is ketyegnek, ha a vendéglőben csak két asztalnál ülnek. Ha a városban nincsenek olyan folyamatos, nívós programok, amelyek megmozdítanák az embereket, a vendéglátóhelyek magukra maradnak.
A programhiány közvetlenül csapódik le a kasszákban. Ha nincs rendezvény, amiért érdemes kimozdulni, a város délutánra vagy estére kiürül.
| A nyitvatartás gazdasági mérlege Szombathelyen | Valós hatás a vállalkozásra |
| Fix rezsiköltség (konyha, világítás, fűtés) | Óránként több tízezer forint, függetlenül a forgalomtól. |
| A programmentes hétvégék hatása | A délutáni és esti órákban a vendégszám a nullához közelít. |
| A vasárnapi ebéd utáni pangás | Délután 3 után a város megáll, a nyitvatartás tiszta veszteséget termel. |
„Aki minket kritizál a korai zárásért, az nem látja a villanyszámlát és a bérlistát” – magyarázza egy belvárosi kávézó és bisztró üzletvezetője. „Ha vasárnap délután kettő és este nyolc között mindössze három kávét és két szelet sütit adok el, akkor én mint felelős menedzser mit tehetnék? Nem tarthatok nyitva presztízsből, mert az a csődbe vezet. A városi programok hiánya miatt nincs, ami behozza a vendéget a kapun. Nem mi zárunk be korán, a vendég fogyott el az utcákról. Illetve a gyorséttermek elszipkázzák a vendégeket”
Nem lustaság, hanem racionális túlélési stratégia
A szombathelyi vendéglátósok védelmében ki kell mondani: nem jókedvükben mondanak le a profitról. Az üzletek – legyen szó ruháról, cipőről vagy könyvről – sorozatos bezárása és a belvárosi utcák elnéptelenedése egy olyan láncreakciót indított el, aminek a vendéglátás a legnagyobb kárvallottja. Ha nincs miért a városban sétálni, nem fognak beülni egy kávéra vagy vacsorára sem.
A korlátozott nyitvatartás tehát nem a vendéglátósok lustasága, hanem egy kényszerű, racionális túlélési stratégia a turisztikai és kulturális vákuumban. Amíg a város nem képes érdemi turizmust generálni és folyamatos, vonzó programokkal becsalogatni az embereket, addig igazságtalan elvárni a szektortól, hogy veszteséget termelve, üres termekkel várja a csodát.
