Ha egy városvezetést a hangzatos sajtótájékoztatók és a közösségi médiás lájkok száma alapján mérnénk, Szombathely ma a jólét mintaképe lenne. Azonban a szombathelyi valóságot nem a polírozott Facebook-posztok, hanem a tengelytörő kátyúk, a sárban iskolába botorkáló gyerekek és a turisztikai térképen való elszürkülés definiálja.
Eltelt hét év – ami egy város életében hatalmas idő. Mérlegre tettük az elmúlt időszak legégetőbb ígéreteit, és a kép több mint lehangoló: a valódi, strukturális problémák megoldása helyett maradt a folyamatos tűzoltás és a felelősség hárítása.
Gyermekek az árokparton: A gyalogosbiztonság teljes kudarca
Kevés felháborítóbb jelenség van egy megyeszékhelyen, mint amikor a legvédtelenebbek – a sötétben, táskával iskolába igyekvő gyermekek – testi épsége sodródik veszélybe a városvezetés tehetetlensége miatt.
Szombathely peremkerületein és a rohamosan beépülő, új lakóövezetekben a mai napig alapvető civilizációs vívmányok hiányoznak: nincs járda.
- A zéró tolerancia hiánya: Éveken át hallhattuk a fogadkozásokat, hogy a gyalogosforgalom biztonságossá tétele prioritás. Ehhez képest több olyan kritikus útszakasz van, ahol a gyerekek kénytelenek az autók mellett, a fűben vagy az útpadkán egyensúlyozni.
- PR-megoldások valódi munka helyett: A városvezetés büszkén ad át egy-egy villogó okos-zebrát a belvárosban, miközben a külsőbb kerületekben élők problémáit szőnyeg alá söprik. Egy modern városban nem luxus, hanem alapjog kellene, hogy legyen a zárt, biztonságos gyalogút. Ezen a téren az elmúlt hét év nem fejlődést, hanem súlyos lemaradást és koncepciótlanságot hozott.
Turizmus: Hogyan sikerült elpazarolni Savaria kétezer éves örökségét?
Szombathely az ország egyik leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező városa. Római kori leleteink, az Iseum és a Romkert olyan turisztikai aranybányák lehetnének, amelyekből egy agilis városvezetés virágzó idegenforgalmat építene. Mi történt ezzel szemben az elmúlt hét évben? Stagnálás, presztízsveszteség és a lehetőségek elpazarlása.
A szombathelyi turizmus mélyrepülése
A Romkert fejlesztése és lefedése körüli évtizedes, méltatlan hercehurca hűen tükrözi a városfejlesztési tehetetlenséget. A Savaria Történelmi Karnevál, ami egykor a régió legmeghatározóbb kulturális márkája volt, az elmúlt években a túlélésért küzdött. Ahelyett, hogy nemzetközi szintre emelték volna, a költségvetés megnyirbálásával és a tartalom elszürkülésével a rendezvény veszített a fényéből.
Miközben a környező városok sorra építik ki a többnapos tartózkodást garantáló attrakcióikat, Szombathely megrekedt a „szürke, egynapos, átutazó” státuszban. A Csónakázó-tó környékének kozmetikázása ugyan a helyi lakosságnak kellemes, de a valódi, tőkét hozó turizmust nem képes beindítani.
Ez is érdekelhet: Egyre több a baleset
Az utak állapota: Kátyúk, foltok és a növekvő adósság
Ha van terület, ahol az ígéretek és a valóság közötti szakadék már-már komikus, az a szombathelyi úthálózat helyzete. Hét éve hallgatjuk a grandiózus útfelújítási programokról szóló bejelentéseket, a valóságban viszont a város egyes részei úgy néznek ki, mintha bombatölcsérek tarkítanák őket.
Miért tarthatatlan a jelenlegi helyzet?
- A látszatintézkedések politikája: A városvezetés előszeretettel mutogat a néhány megújult főgyűjtő útra vagy az új körforgalmakra. Igen ám, de amint letérünk a főutakról, a lakótelepi szervizutak, a családi házas övezetek és a külső összekötő utak állapota katasztrofális.
- A fenntarthatatlan foltozgatás: A valódi, teljes pályaszerkezetet érintő rekonstrukciók helyett maradt az olcsó és tiszavirág-életű kátyúzás. Az eredmény? Az első komolyabb téli fagy után a javítások kiperegnek, és a városi úthálózat újra és újra összeomlik. Ez a fajta gazdálkodás nem fejlesztés, hanem a közpénz nem hatékony elégetése.
Krízis a falak között: A szociális bérlakásrendszer összeomlása
Miközben az egekbe szökő albérletárak és ingatlanárak miatt a lakhatási szegénység egyre szélesebb rétegeket érint Szombathelyen, a város szociális bérlakásrendszere az elmúlt hét évben nemhogy védőhálót nem jelentett, de maga vált a krízis gócpontjává.
A rideg valóság: Százak várnak hosszú évek óta hiába önkormányzati lakásra, miközben az önkormányzati tulajdonú ingatlanállomány jelentős része lakhatatlan, lepusztult vagy üresen áll a karbantartás hiánya miatt.
Miért fulladt kudarcba a bérlakásprogram?
- Katasztrofális állagmegóvás: A meglévő lakásállomány felújítására és modernizációjára fordított források elenyészőek voltak a valós igényekhez képest. Sok szociális bérlakás penészes, fűtetlen, elavult energetikai hálózattal rendelkező épületekben található, ami méltatlan az emberi lakhatásra.
- Új lakások hiánya és bürokrácia: Az elmúlt hét évben nem történt olyan érdemi, átfogó önkormányzati bérlakás-építési vagy -vásárlási program, amely érezhetően enyhítette volna a nyomást. A pályázati rendszer átláthatatlansága és a bürokratikus útvesztők miatt a rászoruló családok, egyedülálló szülők és pályakezdő fiatalok jelentős része kiszorul a rendszerből, és a magánpiac kiszolgáltatottjává válik. A szociális háló ezen a téren egyszerűen átszakadt.
