Információink szerint bő két évre nyúlik vissza a történet, ami odáig vezetett, hogy a szombathelyi önkormányzat december 31-ével kilép a Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási és Önkormányzati Társulásból. A jelenleg 127 önkormányzatot felölelő szervezet 2009 óta működik, 2025 év végén mintegy 1,7 milliárd forinttal bírt. S nagyon úgy tűnik: a bankszámlán található csinos kis összeg az, ami a társuláson belül feszültségekhez vezetett.
Egyelőre nem került fel Szombathely Megyei Jogú Város honlapjára az a levél, amit a közgyűlési tagoknak küldtek meg kedden a Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási és Önkormányzati Társulási Tanács tagjai, pedig az a banki lekötésekről is érdekes információkat tartalmaz. Szerkesztőségünk megszerezte a dokumentumot: a szombathelyi közgyűlés elé került előterjesztésben foglaltakkal kapcsolatosan számos észrevételt és pontosítást fogalmaztak meg a településvezetők. Jelezték azt is, nem céljuk megakadályozni a szombathelyi önkormányzatot abban, hogy kilépjen a társulásból, ám szerették volna, ha a szervezet működéséről valós képet kapnának a döntéshozók.
Sokatmondó az is, hogy a több, mint 30 oldalas dokumentumról a tanács 9 tagjából 7-en egyeztettek: Zsolnai Zoltán, a Társulás alelnöke, Vasszécseny polgármestere, dr. Németh Sándor, Bük polgármestere, Czafit Csaba, Körmend alpolgármestere, Pászthory Istvánné, Gersekarát polgármestere, Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, Kapornaky Sándor, Kercaszomor polgármestere és Korpics Ferenc, Szentgotthárd alpolgármestere. Mindannyian az általuk irányított településen, s az általuk képviselt kistérségben közmegbecsülésnek örvendenek, így még nagyobb kíváncsisággal kezdtük el felderíteni a látszólag szövevényes, s számos jogi kérdést felvető ügy szálait.
Hamar kiderült: a társulás működéséről, projektjeiről az információk elérhetők a westhull.hu honlapon, s az ott közzétett társulási tanácsi jegyzőkönyvekben. S bár gyorsan el lehetne veszni a jogászkodó részekben, a dokumentumokból alapvetően mégiscsak az rajzolódik ki: a társulási tanácson belüli feszültség alapját az az 1,7-1,8 milliárd forint jelenti, ami a szervezet bankszámláján pihen.
Mire lehet csaknem 2 milliárd forintot felhasználni?
A tanácsban helyet foglaló települési vezetők egy része a társulás fenntartásában és működtetésében hosszú távon lát perspektívát: így például a zöldhulladék szakszerű tárolásának fejlesztése, hasznosítása és feldolgozása tekintetében lépnének előbbre, és a bezárt hulladéklerakók rekultivációját is folytatnák. Egyébként is osztják azt a véleményt: a hulladékgazdálkodás tekintetében várhatók még uniós pályázati lehetőségek, amikhez szervezetük már önerővel rendelkezik. A csaknem 130 vasi települést összefogó társulással – ahogy eddig, ezután is – jó eséllyel pályázhatnak.
Szombathely versenyt fut az idővel: bővíteni kell a hulladéklerakót
A jegyzőkönyvekből az is világossá válik: a tanács több tagja ódzkodott annak a lehetőségétől, hogy az – elsősorban svájci frank alapú kötvényterhe miatt – időről időre anyagi nehézségekkel küzdő Szova Nzrt. bármilyen formában is kapcsolódjon a társuláshoz. Tavaly nyáron egyértelműen kiderült: a tanács több tagja nem akar „pénzügyi átjárhatóságot” a hulladékgazdálkodási társulás és a Szova között, hiába voltak ilyen törekvések. Ennek oka volt az is, hogy információink szerint a társulás tulajdoni résszel bír az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-ben.
Szombathely városvezetése abban érdekelt, hogy a 100 százalékosan önkormányzati tulajdonban lévő Szova számára minden évben „megtalálja” a mentőövet, ami segíti a céget a pénzügyi nehézségek leküzdésében. Erről szóltak az elmúlt esztendők ingatlanértékesítései is: az így befolyt összegekből fizették a kötvény törlesztő részletét és annak kamatait is.
Ám ha megnézzük az önkormányzati cég idei üzleti tervét, a kötvényen túl még egy nagy pénzügyi vállalást találunk benne.
Aszerint idén a cég egyik legfontosabb stratégiai feladata az Erdei úti hulladéklerakó bővítésének előkészítése és finanszírozásának megteremtése.
Itt tesszük hozzá, a Szova Nzrt. stratégiai igazgatója dr. Kovács Előd, dr. Nemény András polgármester kabinetfőnöke.
A hagyományos banki finanszírozás jelenleg korlátozottan elérhető, és a lerakó bővítéséhez közvetlen pályázati forrás sem áll rendelkezésre. A tulajdonos, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának bevonásával ezért megkezdődött az alternatív finanszírozási lehetőségek feltárása” – írta Kovács Cecília, a Szova Nzrt. vezérigazgatója a március végén elfogadott üzleti tervben.
Abból az is kiderül: az első, 200 ezer tonna kapacitású ütem megvalósítása a tervezői becslés szerint 834 millió forintra rúghat. A lerakó teljes bővítése a tervezői költségbecslés szerint mintegy 3 milliárd forintba kerülhet.
Mi történik, ha nem bővítik a szombathelyi hulladéklerakót?
A Szova üzleti tervéből kiolvasható az még: akár már 2027-ben megtelhet a hulladéklerakó, annak bezárásával pedig egyrészt búcsút inthetnének az évente 1,1 milliárd forint bevételt hozó tevékenységtől, másrészt a cégnek rekultivációs kötelezettséggel kellene szembenéznie; az ugyancsak több, mint 1 milliárd forintba kerülne a dokumentum szerint. Az idő tehát sürgeti a városi döntéshozókat és a Szova Nzrt. vezetését.
Azzal, hogy a közgyűlés csütörtökön megszavazta, Szombathely december 31-ével kilép a hulladékgazdálkodási társulásból, egy időben vagyona kiadására is igényt tart.
Dr. Horváth Attila – aki a hulladékgazdálkodási társulás elnöke, s egyben Szombathely költségvetésért felelős alpolgármestere – tájékoztatása szerint egyszeri 762 millió forintra, a bérleti díjakból további mintegy 90 millió forintra tartanak igényt. Meglepő módon hozzátette azt még, megkeresik a többi települést is levélben, fontolják meg a kilépés lehetőségét a társulásból.
Na de miért dobná ki 126 másik vasi település a jól bevált, s a sikeres projektek által már bizonyított együttműködést az ablakon, s miért választanák a széthúzást? Talán az sem véletlen, hogy a 100. születésnapját pénteken ünneplő dr. Széll Kálmán, Vas vármegye és Szombathely díszpolgára Horváth Gábor önkormányzati képviselőn keresztül ezen a közgyűlésen azt üzente a döntéshozóknak: legyen egyetértés és együttműködés!
Sok jóval nem kecsegtet, ha ennek lényegét csak a kistelepülések vezetői értik meg.

Egy gondolat a “Kilép és követeli a részét Szombathely – Kibékíthetetlen ellentétek a hulladékgazdálkodási társulásban?”
A hozzászólások lezárva.