A legfrissebb gazdasági adatok nem csupán elszomorítóak, hanem egyenesen riasztóak a magyar gazdaság jövőjére nézve. Júliusban drámai, 12,2%-os visszaesést könyvelhetett el a hazai építőipar, ami világosan jelzi: a magyar gazdaság motorja nem egyszerűen megakadt, hanem gőzerővel robog a szakadék felé. Miközben a kormányzati kommunikáció folyamatosan a gazdasági kanyarban való előzésről és a szárnyaló növekedésről beszél, a nyers valóság teljesen más képet mutat. A látványberuházások, az elhibázott gazdaságpolitika és a megfontolatlan döntések láncolata meghozta a várt – és sokak által előre jelzett – negatív gyümölcsét.
A látszatintézkedések és a valóság elfedése
Éveken keresztül tanúi lehettünk annak, ahogy az állami megrendelésekből felduzzasztott építőipari óriások gigantikus projektekkel, stadionokkal és túlárazott közbeszerzésekkel árasztották el az országot. Ez a mesterségesen generált kereslet azonban csak addig tudta fenntartani a siker illúzióját, amíg volt miből finanszírozni a túlköltekezést. Amint az uniós források kötelező átláthatósági és jogállamisági feltételek híján elapadni kényszerültek, a kártyavár azonnal omlani kezdett.
Az építőipar 12,2%-os júliusi zuhanása nem egy elszigetelt, véletlenszerű adat. Ez a mutató pontos látlelete annak, hogy mi történik akkor, ha egy szektort nem a piaci törvények, az innováció és a fenntartható kereslet mozgatnak, hanem a szűkös politikai és egyéni érdekalapú osztogatás. A magyar gazdaság fundamentumai messze nem annyira stabilak, mint amennyire a hivatalos nyilatkozatok láttatni szeretnék, s ezt most a leginkább kitett szektor szenvedi meg először.
Családok és kisvállalkozások a vesztesek oldalán
A számok mögött mindig emberi sorsok és családi tragédiák húzódnak meg. Az építőipari visszaesés messze nem csak a nagy beruházókat vagy a nagyvállalati szektort érinti, sőt, a legkeményebb csapást a kis- és középvállalkozások (KKV-k), valamint a szakemberek kapják. Míg a kiemelt állami projektorok kedvezményezettjei felhalmozott tartalékaikból valószínűleg átvészelik a szűkös esztendőket, addig a kisvállalkozók, a kőművesek, a villanyszerelők és a burkolók mindennapi megélhetése vált közvetlenül veszélyeztetetté.
A megrendelések elapadása miatt családok ezerjei szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy miből fizessék ki a számláikat vagy hogyan tartsák meg alkalmazottaikat. Az ágazatot sújtó válság ráadásul láncreakciót indít el a lakossági piacon is:
A brutális infláció és a magas kamatkörnyezet miatt a lakosság lényegében teljesen elfordult az új ingatlanok vásárlásától és az építkezésektől.
A családok elhalasztják a felújításokat és a korszerűsítéseket, mivel a megélhetési költségek drasztikus emelkedése mellett már nem marad megtakarításuk ilyen jellegű beruházásokra.
A hitelezés drámai leállása lehetetlenné teszi a fiatal párok számára a saját otthon megteremtését, az otthonteremtési támogatások átszervezése és szűkítése pedig tovább nehezíti a helyzetet.
Hol vannak a felelős gazdaságpolitikai lépések?
Amikor egy kulcsfontosságú ágazatban ekkora léptékű beszűkülés következik be, egy felelős kormányzat azonnali, szerkezeti és érdemi válságkezelő lépéseket tesz. Ezzel szemben Magyarországon mit tapasztalhatunk? A felelősség folyamatos elhárítását, a külső tényezőkre való mutogatást és a problémák szőnyeg alá söprését. A gazdaságirányítás láthatóan képtelen érdemi válaszokat adni a növekedési és szerkezeti problémákra.
Ahelyett, hogy valós ösztönzőkkel, a vállalkozási kedv növelésével, a bürokrácia csökkentésével és a kiszámítható jogi környezet megteremtésével támogatnák a piaci szereplőket, a gazdaságpolitika továbbra is a kézi vezérlésben és a csodavárásban hisz. A piaci bizalom azonban nem állítható vissza propaganda-kiadványokkal vagy alaptalan ígéretekkel. A befektetők és a hazai piaci szereplők kiszámíthatóságot, átláthatóságot és stabil monetáris politikát követelnek – mindazt, aminek az elmúlt években szinte a teljes hiányát láthattuk.
A hibás gazdaságpolitika hosszú távú következményei
Az építőipar bezuhanása nem áll meg az ágazat határainál. Mivel az építőipar rendkívül magas multiplikátor hatással bír – azaz számos más szektorra, az építőanyag-gyártástól a szállításig, a kereskedelemtől a tervezői szolgáltatásokig hatással van –, a 12,2%-os visszaesés a teljes magyar GDP-re negatív árnyékot vet. A beszállítói láncok leállása, a gyárak kapacitáskihasználatlansága és a munkahelyek megszűnése tovább gyengíti a belső fogyasztást, ami újabb recessziós spirálba sodorhatja az országot.
Emellett drámai következménye lesz a szakemberek újabb elvándorlási hullámának is. Ha a hazai piacon megszűnnek a munkalehetőségek és az ágazat tartósan válságba kerül, a szakképzett magyar munkaerő ismét Nyugat-Európa felé veszi az irányt. Ezt a hiányt később, egy esetleges gazdasági kilábalás esetén, rendkívül nehéz és költséges lesz pótolni, ami hosszú évekre vetheti vissza a magyar építészet és infrastruktúra fejlődését.
Összegző gondolatok
A júliusi adatok világos figyelmeztetést jelentenek. A gazdaságot nem lehet a végtelenségig túlárazott állami beruházásokkal és fenntarthatatlan hitelprogramokkal életben tartani. Ha a kormány nem változtat gyökeresen az eddigi gazdaságpolitikáján, nem szerzi vissza az uniós partnerországok és a piaci szereplők bizalmát, valamint nem a valós gazdasági értékteremtést helyezi a középpontba, akkor az építőipar 12,2%-os beszakadása csak a kezdete lesz egy sokkal mélyebb és hosszan tartó gazdasági válságnak. A magyar állampolgárok és vállalkozások ennél sokkal többet és felelősségteljesebb kormányzást érdemelnének.
